Munkáinkból

Nagyobb, partnereinkkel közösen végzett munkáinkból mutatunk be néhányat: infrastrukturális beruházások terület-előkészítése, vízparti nádirtás és nyomvonal-tisztítás. A teljes folyamatot vállaljuk, a fakivágástól a zöldhulladék elszállításáig.

Mettrans – vasúti bekötés terület-előkészítése

Szeged

mintegy 4000 m² terület3 nap alatt10+ fős csapat

A TreeMen Kft. részt vett a szegedi Mettrans épülő telephelyének vasúti bekötéséhez kapcsolódó előkészítő munkálatokban. Feladatunk egy mintegy 4000 m²-es, erdős-bozótos terület teljes körű megtisztítása és kivitelezésre történő előkészítése volt. A munkálatok során fakivágást, gallydarálást, valamint a teljes növényzet eltávolítását végeztük el.

A projekt során 10 főt meghaladó csapat összehangolt munkáját koordináltuk, amelynek eredményeként a teljes feladatot mindössze három nap alatt sikeresen befejeztük. A megmaradó fák tuskóit teljes gyökérzetükkel együtt emeltük ki, majd azokat a helyszínről azonnal elszállítottuk. A kitermelt faanyagot összegyűjtöttük és az illetékes közületek részére beszállítottuk.

A projekt ismét bizonyította, hogy a TreeMen Kft. gyors, szervezett és hatékony kivitelezésre képes a nagyobb infrastrukturális beruházások előkészítési munkálatai során is, legyen szó fakivágásról, bozótirtásról vagy teljes területmegtisztításról.

Erdős-bozótos terület a munkálatok előttTízfős csapat a terület megtisztításánGépi terület-előkészítés a vasúti bekötésnélKitermelt és deponált faanyagA vasúti nyomvonal megtisztítvaZöldhulladék elszállítása a helyszínről

Szegedi Búvártó – nádirtás és terület-előkészítés

Szeged, Pláza mögötti tó

közel 2 hét10 fős csapat25 m gémkinyúlású forgókotrókétéltű nádvágó gép

A TreeMen Kft. végezte a szegedi, Pláza mögötti Búvártó rehabilitációjának első ütemében a nádállomány visszavágását és a levágott növényzet teljes elszállítását. A munkálatokban 10 fős szakmai csapatunk, valamint speciális, nagy teljesítményű gépparkunk vett részt. A projekt kivitelezése közel két héten át zajlott.

A munkát a befagyott tó jegén, kézi kaszálással kezdtük meg. Az időjárás azonban rövid idő alatt jelentősen megváltozott: a jég olvadása miatt a munkavégzés körülményei egyik napról a másikra átalakultak, ami gyors alkalmazkodást és azonnali átszervezést igényelt.

A folytatásban egy 25 méteres gémkinyúlású forgókotró, speciális nádvágó adapterrel felszerelve, a partról végezte a nádvágási munkákat. Ezzel párhuzamosan egy kifejezetten tavak és vizes élőhelyek fenntartására fejlesztett kétéltű nádvágó gép dolgozott a nehezebben megközelíthető belső területeken, biztosítva a levágott nád összegyűjtését és kijuttatását a partra. A kitermelt növényzetet a parton báláztuk, majd elszállítottuk, így a területet teljes egészében megtisztítva adtuk át a rehabilitáció következő üteméhez.

Ez a projekt jól szemlélteti a TreeMen Kft. rugalmasságát, speciális gépparkját és azt a képességét, hogy a változó körülményekhez alkalmazkodva is biztonságosan és hatékonyan végezze el a nagy volumenű vízparti munkálatokat.

Sűrű nádállomány a munkálatok előtt25 méteres gémkinyúlású forgókotró nádvágó adapterrelA levágott nád rakodása traktoros pótkocsiraKétéltű nádvágó gép a nádbanKézi munka a megtisztított partonA megtisztított tófelület a munka után

BYD fővízvezeték – nyomvonal-előkészítés

fővízvezeték nyomvonala

több mint 2 km nyomvonal10 m szélességben1 hét alatt2 erdészeti szárzúzó

A TreeMen Kft. részt vett a BYD fővízvezetékének kivitelezését megelőző terület-előkészítési munkálatokban. Feladatunk egy több mint 2 kilométer hosszú, 10 méter széles nyomvonal teljes megtisztítása volt, amely fakivágást és bozótirtást egyaránt magában foglalt.

A projekt során 10 főt meghaladó csapat munkáját koordináltuk, két erdészeti szárzúzó gép folyamatos támogatásával. A vastagfákat kézi erővel termeltük ki, gallyaztuk fel, majd a feldolgozáshoz előkészítve a szárzúzó gépek elé helyeztük.

A kitermelt vastagfát összedeponáltuk, amelyet ezt követően a megbízó szervezett módon elszállított. A munkaterületet teljes egészében megtisztítva, a kivitelezés megkezdésére alkalmas állapotban adtuk át. A jól összehangolt munkaszervezésnek és a megfelelő gépi háttérnek köszönhetően a teljes feladatot mindössze egy hét alatt sikeresen elvégeztük.

Erdészeti szárzúzó gép a nyomvonalonSzárzúzás munka közbenTraktoros szárzúzás a bozótos területenKitermelt vastagfa rakodása daruvalA megtisztított, 10 méter széles nyomvonalAz elkészült nyomvonal a kivitelezés előtt

52-es számú főút – körforgalom teljes terület-előkészítése

Szabadszállás és Izsák között

közel 1000 fa150+ m³ faanyag20+ fős csapat2 hét alatt

A TreeMen Kft. az 52-es számú főút felújításának előkészítő munkálataiban vett részt, ahol a Szabadszállás és Izsák közötti kereszteződésben épülő körforgalom teljes terület-előkészítését végeztük. A projekt során közel 1000 fa kivágását és a teljes növényzet eltávolítását végeztük el.

A kitermelt vastagfát összedeponáltuk, majd több mint 150 m³ faanyagot szállítottunk be az illetékes közületek részére. A gallyanyagot erdészeti aprítógéppel dolgoztuk fel, amelyet közvetlenül kamionokra fújva szállítottunk el. A kivágott fák tuskóit gyökerestől kiemeltük, összedeponáltuk, majd szintén kamionokkal elszállítottuk, így a terület teljes egészében elő lett készítve a kivitelezési munkák megkezdéséhez.

A kivitelezés során több mint 20 fős csapat munkáját koordináltuk. A kézi fakitermelési feladatokat egy hét alatt elvégeztük, majd a gépi földmunkákhoz kapcsolódó tuskókiemelés, aprítás és anyagszállítás további egy hét alatt készült el.

A projekt kiváló példája annak, hogy a TreeMen Kft. nagy volumenű infrastrukturális beruházások előkészítését is magas szakmai színvonalon, hatékony szervezéssel és a határidők pontos betartásával valósítja meg.

Markológép rakja a kiemelt tuskókat a szállítóra az 52-es számú főút mellettKiemelt tuskókkal megrakott szállító pótkocsi
Pótkocsi nagyságú tuskókat is képesek vagyunk mozgatni A-ból B-be.
A fás útszakasz a munkálatok előttKézi fakitermelés és rönk rakodásaNagy teljesítményű erdészeti aprítógépGallyaprítás közvetlenül kamionba fújvaRönkkel megrakott szállító kamionA munkaterület gépi munka közben

Nagyobb beruházáshoz keresel kivitelezőt, vagy csak egyetlen fáról van szó?

Kérj helyszíni felmérést